Gb

A szakág történelme

A tájékozódási futás mozgássérülteknek (is) szóló változatát valószínűleg Arne Yngstrom fejlesztette ki Svédországban, egy mozgássérültekkel foglalkozó iskolában. Az első nagyobb esemény 1979-ben történt, amikor Arne Yngström és az RBU nevű fogyatékosokkal foglalkozó szervezet OL(orientierungslauf)-hétvégét szervezett Örebroban. Ekkortól váltak rendszeressé a versenyek. Többféle variációt kipróbáltak a ’80-as években, hogy a kerekesszékes emberek számára szellemi és fizikai kihívást, új élményeket nyújtsanak.

1986-ban rendezték meg a versenyszámot első ízben a legnagyobb klasszikus tájfutó versenyen, az O-Ringenen és ekkor zajlott le az első csapatverseny Svédország és Norvégia között. Már a 1989-es tájfutó világbajnokságon is bemutattak egy egyszerű pályát, ahol az utak mellett volt elhelyezve 2-3 bója. A helyes válaszok számán kívül itt még számított az összidő is, ami a kerekesszéket toló segítő sebességétől is függött. Ebben az évben jelent meg az első svéd szabályzat. Nagy-Britanniában és Svédországban foglalkoztak a legtöbbet a megfelelő szabályok kialakításával.

Az 1990-es évek elejére már sok minden kialakult, az O-Ringenen négy különböző technikai szintű pályából lehetett választani. 1991-ben már TrailO konferenciát (clinic) szerveztek és megalakult a nemzetközi bizottság.

1995-től kezdve rendeznek Open kategóriát (addig csak paralympiait) és ekkor keresztelték át a sportágat Pre-O-ra (precision orienteering) Skandináviában. Ez az elnevezés nem a mozgás korlátozottságára (csak ösvényen), hanem a pontos tájékozódásra (precision) helyezi a hangsúlyt. Az első hivatalos világkupát 1999-ben, az első Világbajnokságot 2004-ben Vasterasban (Svédország), az első Európa Bajnokságot 1994-ben rendezték.

Az elmúlt években a sportág folyamatosan fejlődött és egyes országokban elvált egymástól az alap és az elit szintű versenyzés. Skandinávián és Nagy-Britannián kívül egyes kelet-európai országokban is aktív TrailO élet folyik, a világversenyeken is eredményesek. Az IOF (International Orienteering Federation) TrailO bizottsága és versenyzői bizottsága folyamatosan dolgozik a szabályok finomításán, minél magasabb színvonalú versenyek létrehozásán és más, a sportág fejlődését szolgáló témákkal kapcsolatban. A nemzetközi versenyrendszer Európa Kupával, az egyes versenyek pedig további számokkal: jelenleg kétfutamos, egyéni hagyományos TrailO versenyen (PreO néven), selejtezővel és döntővel lebonyolított TempO számban és csapatversenyen mérhetik össze tudásukat a legjobbak. Utóbbit hamarosan felváltja a háromfős TrailO Váltó.

Mtfsz_logo

Magyarországon 2004-ben rendezték az első versenyeket és az MTFSZ (Magyar Tájékozódási Futó Szövetség) égisze alatt megalakult a Trail-O bizottság. Azóta is a tájfutó szervezethez tartozunk: egyrészt mert a sportág a tájékozódási futáshoz áll legközelebb, másrészt a rendezők zöme maga is űzi ezt a sportot.

Nemeshazi

Az első eseményt az IOF felkérésére a Margitszigeten szervezték meg, a Hungária kupa kísérőversenyeként. A bizottság vezetője Nemesházi László lett, aki segítőivel (Grant Júlia, Karsai Klára, Nemesházi Lászlóné) 6 éven keresztül intézte a szakág ügyeit.

A következő években a tájfutók és a mozgássérült emberek, szervezetek körében is terjedt a TrailO híre. A bizottság tagjai kidolgozták a magyar szabályzatokat és 2007-ben első ízben vett részt magyar sportoló a világbajnokságon, Grant Júlia személyében.

Tortenelem_cseh_vb

2008-ban a csehországi VB-re már hatfős csapattal utaztunk. A hazai TrailO élet kiemelkedő eseménye a 2009-ben, Miskolcon és környékén sikeresen megrendezett világbajnokság (a tájfutó VB-vel egységben).

2010-ben a korábbi évek motorjaként működő személyek visszavonultak. Értékes munkájukat elismerve és megköszönve, 2011-ben felállt a szakág új vezetősége (l. Szervezet / Vezetőség). Kisebb-nagyobb csapattal az elmúlt években is indultunk a Világ- és Európa Bajnokságokon, és itthon is megrendezésre kerül 8-12 verseny évente.

Váltó OB

Április 1-én rendezi a Denevér Egyesület az idei TrailO Váltó OB-t Füzérradványon.

PreO OB

Március 26-án Érden az új térképünkön kezdő és haladó pályával várunk mindenkit!

TempO OB és HK TrailO

A Hungária Kupa 1. napján, a VK közelében két trailO verseny közül is lehet választani. Az elit és fiatalabb versenyzőknek a TempO Országos Bajnokságot ajánljuk, de aki ezt a formát nem annyira kedveli vagy ismerkedik a sportággal, az indulhat hagyományos trailO (PreO) futamon is. 

Hu Március 26. PreO Bajnokság

A sorozat állása az alábbi táblázatban tekinthető meg:

Excel